„Ha vége, hát csókolj meg, s isten áldjon, megtagadlak, már nem vagyok a tied, gyönyörnek, óh, mily gyönyörnek találom, hogy ledobtam bilincseimet. Egy kézfogás még, töröld esküinket, s ha találkoznak sorsunk útjai, ne árulja el se szó, se tekintet, hogy a volt vágyból maradt valami. Most, bár szerelmünk alig-alig él, s ravatalnál zokog a hűség és, utolsót lüktet a szenvedély, s a tisztulás lefogja a szemét, most még, noha mindnyájan elsiratták, Te fel tudnád támasztani, ha akarnád.”

Amikor mindenben csak őt látod. S bánatodra a vigaszt nem találod. Amikor egy szerelmes dal meg sirat És az életedben, nem látsz semmi vidámat. Amikor mással, látod őt kézen fogvaS te a földre, nézel sírásod elfolytva. Amikor szemedben könnyel égnek
És a "jól vagy? Kérdésre igen a válszod velősen. Amikor éjjel forgolodsz az ágyon. Probálod a szíved kényszeríteni: Ne fájjon. Akkor tudod meg milyen: valakit várni, aki úgysem jön többé. Azt a szivedbe zárni ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ

Újra hallom a hangod, Rólad mesél az éj,
selymes szavaid fájnak, emléked visszatér.
Újra látom az arcod, Te benne ébredsz fel...
Soha nem hittem, el sem képzeltem:
milyen, ha nem leszel, ha nem fogod két kezem.
Elmondanám, de nincs kinek, hogy mennyire szeretlek.

°Büszke°
Nem lépsz hozzám közel....
Már gondolatban sem játszod el!
Nem mosolyog úgy mint te senki más!
Mért kell néznem mégis valaki mást!?
Visszaadnék én ha tudnék minden órát!!
De nincs erőm hogy kiálljak még egy próbát!!
Néha rámtör még....AZ ÖSSZES SZÉPEMLÉK!
De nélküled mind elhagyott ajándék!!
Egyszer hinnünk kéne azt hogy nincs még vége....
Látod érted ujjra itt vagyok!!
Mértvagy mégis büszke!?Látod így megy tönkre....
Minden és mégsem indulok!!
....Rohanok a hosszú éljen át
Figyelem a félhold halk szavát!!
Ö az aki mindig téged néz....és elmondja hogy nélkülem még félsz!!

Álom volt az egész, csak egy álom,
de ketten álmodtuk, a miénk volt.
Boldogok voltunk ebben az álomban,
éltün csöndesen a közös világunkban.
Most a rideg, valós világ vár rám,
nem fordulsz vissza, nem húz vissza semmi már.
Így hát várok, hogy elmúljon a szerelem,
mely ha elmúlik is, sosem feledem!

De pontosan úgy, mint a dalokban, melyeket a kávéházi chansonénekesnők énekelnek. S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az összetört szíveket nem lehet többé eggyéragasztani.
Az életben is ennyi a tanulság. Ha egy ember egyszer bizalommal, föltétlen érzésekkel közeledett valakihez, s érzéseit megsértették, „szívét összetörték”, soha többé nem tud igazi bizalmat, feltétlen odaadást érezni egy másik ember iránt. Nincs érzékenyebb anyag a földön, mint az emberi anyag. Képtelen arra, hogy elfeledjen sértést, mellyel lelkét vagy érzéseit illették. S bármiféle baráti vagy szerelmi találkozást hoz is még számára az élet, gyanakvó marad, minden kapcsolat torz és gonosz játékalkalom lesz számára, örökké bosszú akar. Ilyen az ember. Vigyázz, ha ilyen megsértett szívűekkel állasz szemközt: nem tudod őket megengesztelni. S nincs az a türelem, bölcsesség, nagylelkűség, szenvedély, mely az ilyen csalódott szívet nyugtatni tudja.
Ne sírj, ha az élet fáj, ha a szívedbe bánat váj.
Ne sírj, ha érnek csalódások, ha szétfutnak a gyönyörű álmok.
Titkold el: szíved szenvedését, ne halld meg a sors sértését.
Szép szemed úgyis hiába könnyes, sírni ugyan szabad, de nem érdemes!

Szenvedés mi az neked,
Hisz semmi nem történt veled,
Egy érzés mely végigkísér minden hajnalon,
Egy szörnyű,szívet tépő fájdalom,
A keserűség szomorúság ordít belőled,
De egy hangot sem hallani felőled,
Könnyeid közt küzdesz némán,
Egyedül érzed magad,árván,
A múlt emlékei marják szívedet,
Bánatodat soha nem feledheted,
Mert a kínzó emlék kísér,
És örökre benned él!

Szerelem az, amikor fuldokolsz a félelemtől, hogy eltűnhet az életedből, és amikor nem tudsz enni a szomorúságtól. Amikor a lelked olyan darabokban van, hogy évek kellenek hozzá, hogy össze tudd magad szedni. Amikor nem tudsz másra gondolni, csak ő jár a fejedben, és hiába bánt, hiába gyilkol meg, nem tudsz haragudni rá. Mégis megölnéd. Amikor olyat is megtennél, amit addig el sem tudtál volna képzelni. Megalázkodsz, és könyörögsz. Sírsz."

"Ülni egy csendes szobában, s várni valakire, aki nem jön többé.
Elutazni onnan, ahol boldog voltál, s otthagyni szived örökké.
Szeretni valakit, aki nem szeret téged, könnyeket tagadni, mik
szemedben égnek.
Kergetni egy álmot, soha el nem érni, csalódott szívvel mindig csak remélni.
Megalázva írni könyörgő levelet, sírdogálva várni, s nem jön rá felelet.
Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak, rózsákat őrizni, melyek
megfakultak.
Hideg búcsúzásnál forró csókot kérni, mással látni őt, nem visszafordulni.
Kacagni boldogan, hazug lemondással, otthon leborulni, könnyes
csalódással.
Aztán átvergődni hosszú éjszakákat, imádkozni azért, hogy Ő meg ne tudja, ’Mi is az a bánat’ "

Az, ami volt, csak egy szédült nyár.
Egy kicsit félve mondom el, hogy jól szíventalt,
hogy elmentél, alig éltem túl,
már csak néha-néha fáj kimondhatatlanul.
De forog a világ, és körbeér,
a szerelem is mindig véget ér.
Ha valahol egy forró nyár csak értünk volt.
Ma is keresem a csók ízét, mi rólunk szól, ami volt, elmúlt.
Ha valamit ér ez a néhány szó,
hogy soha nem felejtesz el, lehet illúzió.
Nekem mégis szép, hogy tudom nincs mért félj,
nem kell száz év magány, hogy egy pillanatra élj.
Mert forog a világ, és körbeér,
a szerelem is mindig visszatér, Amíg elhiszed, hogy él...

Az ember csak úgy találomra dúdolgat,és oda se gondol.Egyszer csak észreveszi,hogy valami határozott, kerek dallam alakul ki.Akkor megáll az ember:Hogy is volt csak?Akkor visszatapogat a dal első, kezdő hangjai felé.Elhangzottak bár, és el is feledted őket, de a melódiának immár világos vonalán visszanyúlhatsz utánuk, és felidézheted, mert a múltba merült hangok láncát összefüggésük értelme kiemeli emlékezésed jelenébe.
Az ember csak úgy találomra él, és oda se gondol.Egyszer csak észreveszi, hogy az egész valami hatázozott és értelmes alakká formálódik, akár egy dallam, mintha nemcsak véletlen élet volna, hanem megszabott sors.Akkor megáll az ember, és visszanéz a kezdet felé.És rég elfelejtett dolgok válnak ki a múltak ködéből.Kiemeli őket a melódia összefogó törvénye.Mert az egész dallam jelen van minden új hangban,és az egész sors minden új eseményben,mert a dalban a hangok múlnak,de az utolsók az elsőkre utalnak, és tőlük kapják értelmüket.Így idézik egymást az események is.Régmúlt pillanatok ébrednek elevenné az értelmes sors szerves egységében:Az élet melódiájában.